ICF Karácsonyi Party Ott leszek→

Keresés
Close this search box.

Beszámoló ICF Coach Konferencia 2018 Sokszínűség

Az ICF Magyar Tagozata évek óta a Nemzetközi Coaching Héthez (ICW) kapcsolódóan tartja meg éves nagy eseményét, az ICF Coach Konferenciát. Idén ez az esemény a Sokszínűség témakörét járta körbe, illetve egyben az ICF Magyar Tagozatának 10. születésnapját is fémjelezte 2018. május 15-én a Telekom Székház Tölösi Konferencia Központjában.

Megtiszteltetés, hogy 14 előadóval, 12 szekcióban és több mint 120 résztvevővel ünnepelhettünk együtt! Külön örömünkre szolgált, hogy számos korábbi elnök, elnökségi tag és előadónk, valamint több más coach-szervezet képviselője tudott velünk lenni ezen a számunkra nagyon fontos napon.

Az évfordulók, születésnapok mindig jó alkalmat adnak a számvetésre. Ezt célozta meg Csetneki Csaba PCC, a Magyar Tagozat elnöke is nyitóbeszédében, ahol az elmúlt 10 év közös munkájának eredményeire, és a jövő irányaira nézhettünk rá:

Munkánkra a sokszínűség sok szempontból jellemző, akár magunkat, mint coachinggal foglalkozó szakembereket, az általunk alkalmazott eszközöket, módszereket, irányzatokat, vagy éppen ügyfeleinket és a szervezeteket nézzük is. Ezen szempontok mentén, három szekcióban – Coach(ing) / Ügyfél / Szervezet – szintjén vizsgáltuk meg, miként is tudjuk a bennünk rejlő sokszínűséget kiaknázni, eredményesen felhasználni munkánk során, és hogy ez ügyfeleinket miként is támogathatja a lehető leghasznosabb módon.

Az egész napos munka számos hasznos eszközzel szolgált a résztvevők coaching munkájához, sok tanulást-tanulságot és kapcsolódást adott, valamint rengeteg, izgalmas eredménnyel kecsegtető együttműködést indított el. Ízelítőül az esemény hangulatfilmje.

Facebook
LinkedIn
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon