Lehetne összetett mondatba is foglalni őket, az alliteráció nem vészne el, de összetett mondatokat Török Ferenc (rendező, forgatókönyvíró) sem használ, és nem azért, mert nem beszéli elég jól a nyelvet.:-) Tőmondatai, valamint a csend markáns használata abszolút funkcionálisan van jelen végig (az) Isztambulban, ahol a Coach Akadémiával jártunk tegnap. Isztambul kontrasztos és épp ezért kiváló, s szerencsére nem sablonos kontextus a hős útjához: egy nyüzsgő város, egy csendre vágyó ember számára, aki otthagyja az ismerős, hétköznapi világot, hogy alámerüljön az ‘alvilága’, megküzdjön démonaival, de aki viszont birtokában van minden olyan tudásnak és képességnek is, amik ezen az úton sikerrel navigálják, annak ellenére, hogy a néző számára első pillantásra véletlenszerűnek tűnő események folytán kerül oda.
Ha a hős útja az egyik legrégebbi mitológiai séma, akkor az Isztambul napjaink egyik legletisztultabb filmes manifesztációja. Minimális verbalitás, sőt, édeskevés érzelmi kinyilvánítás mellett, maximális láttatása annak a folyamatnak, ahogy hősünk (a hirtelen elhagyott családanya) azon a bizonyos 12 szakaszon lépdel előre, hogy a film végén, kezében az elixírrel, újjászületve folytassa életét. Nem azt, amit ott hagyott, amibe belekényszerítették, hanem azt, amit ezúttal ő választ. A függőség helyett a függetlenséget.
Ha egy pergő filmre vágysz, tartalmas, intellektuális dialógusokkal, ne ezt válaszd. Ha viszont kiváncsi vagy a hős útjára, ezúttal nem kommersz tálalásban, akkor irány Isztambul!
Dóri, Judit, Kriszta, Balázs, köszönöm, hogy én is útitárs lehettem!
van der Meer Gabriella
www.mg-coaching.hu
