Tisztújítás 2025 Bővebben→

Keresés
Close this search box.

Hogyan találkozunk össze – az ICF és én?

Így is lett – etikai téma ide vagy oda, abszolút nem volt száraz, amiről beszélgettünk, és sokat tanultunk belőle!

Először is azt kell tisztázni, hogy mit is jelent a személyes márkánk? Barbi úgy fogalmazta meg, hogy az, amit mások mondanak rólunk, ha kilépünk a szobából. 

Egy hármas gyakorlaton keresztül – szerencsés esetben olyanokkal, akiket ismertünk – megnéztük, hogy vajon amit magunkról sugallunk, mutatunk, láttatunk, mennyire van összhangban azzal, amilyenek saját véleményünk szerint vagyunk. Bevallom, én kaptam olyan pozitív jelzőt, ami meglepett, mert egyáltalán nincs az elsők között, ha magamat kell jellemeznem coachként. Érdemes ezen elgondolkodni, hogy figyelmen kívül hagyom-e, ami kívülről látszik rajtam vagy beépítem a saját márkámba. 

És hogy kapcsolódik ide az ICF?

Nos, az ICF már maga egy márka. Amikor pedig egy coach az ICF tagja, akkor ketten egymást erősítik – vagy gyengítik – mint a két fél egy házasságban. Egyszerre van lehetőség és felelősség is ebben a kapcsolatban. A kapcsolatunk az ICF számára azért nyit lehetőségeket, mert azzal, hogy taggá válok, a nevemet, a munkámat, a tapasztalatomat adom. Ha büszke vagyok az ICF-re, akkor mindenfelé hírét viszem. Nem csak az ICF formál engem, hanem én is őt – a képviselői vagyunk! Barbi erről nagyon hitelesen beszélt, nem is véletlenül, hiszen 5 évig tagja volt az ICF elnökségének, s 2015-ben vezette is a Magyar Tagozatot. 

Célok és lehetőségek

A mi érdekünk, s így célunk is, hogy az ICF márkát tisztán tartsuk – vagyis nyitott szemmel járjunk, s észrevegyük, ha valamely coach vagy képző intézmény a tagságát, minősítését, akkreditációját nem megfelelően használja. A szabályok betartása és betartatása valóban felelősségünk, ha vigyázni akarunk a márka hitelességére és színvonalára. S persze az, hogy a kompetenciák mentén coacholjunk, az etikai kódexben leírtakat betartva.
S milyen lehetőségeket ad nekünk az ICF? Mit kapunk mi, tagok az ICF-től? Nos, ez a lista nem lesz rövid, de a workshopon résztvevők gyűjteménye: közösséget, szellemi inspirációt, szakmai identitást, példaképeket, vizibilitást, védelmet (etikai kódex), CSR lehetőséget, kreativitást, nemzetköziséget, szép névjegykártyát, aktivitási lehetőséget az elnökségben, s a hozzá kapcsolódó csapatokban, kulturális sokszínűséget, dolgoznak helyettünk (szabályok kialakítása stb.), kereteket, közös normákat, pályamodellt, húzóerőt, minőséget, bizalmat, ajtónyitó lehetőséget (ügyfeleknél), döntési faktort (cégeknél), szakmai fejlődést, kapcsolódásokat, valahová tartozás érzését, tanulást, támogatást, segítséget, szupervíziót, mentoringot.

A hitelesség virága

Zárásként Barbi szemléletesen ábrázolta a hitelességet. Azt kérte, képzeljünk el egy virágot! A jellemünket jelképezik a gyökerei és a szára – vagyis a belső alapértékeink és a céljaink, szándékaink. A levelei a képességek, a virágszirmok pedig az eredmények metaforái – ezek alatt azt a kompetencia-halmazt értjük, amivel rendelkezünk. Házi feladatot is kaptunk – bárkinek hasznos lehet megcsinálni: rajzoljuk le és gondoljuk át, hogy hogyan néz ki a saját hitelesség-virágunk, mik a gyökereink, céljaink, képességeink és eredményeink. Érdekes plusz információt ad, ha mindezt átgondoljuk az ICF-ről is és a saját virágunk mellé tesszük. Vajon mely pontokon kapcsolódhatunk össze?

Írta: Bodnár Barbara ACC

Facebook
LinkedIn
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon