2014 január 13-án az ICF elnöksége az ICF évnyitó piknikén átadta az Év Coacha 2013 díjat. A beérkezett pályázatokat egy szakmai grémium bírálta el, melynek tagjai: Delevic Zita, Erős Ilona, Mezei Andrea, Szabo Peter és Turai Léda voltak.
A díjat Galambos Katalin nyerte. A nyertes pályázat, A fiatal sas szárnyalása, lent olvasható.
A fiatal sas szárnyalása
Ügyfelemet szülei küldték hozzám. Kiváló felvételi után első vizsgaidőszakát nem tudja teljesíteni, teljes passzivitásba esik, napokig ki sem mozdul szobájából.
Prológus: A mama felhív, röviden elmondja a helyzetet. Pszichológust kerestek, de egy barátjuk (ügyfelem) engem ajánlott, és „prücsök” ezt választotta. Diszlexiás, sokat tanultak vele. Kérdésemre kiderült, azért ő hív, mert leendő ügyfelem nem szívesen telefonál idegenekkel.
Első dilemma: coaching vagy terápia. Megállapodunk egy nulladik találkozóban és abban: ha szükséges, ajánlok terapeutát. Az ülésre egy nyitott, érdeklődő és igen alkalmazkodó „gyerek” érkezik. Az a benyomásom, hogy nem a képesség hiánya, hanem a kényelem miatt maradt gyerekszerepben, és ez a mamának is „jó”. Ügyfelem célként megfogalmazza: „szeretném a sorsomat a kezembe venni, most csak sodródom” „szeretném nem elvesztegetni ezt a félévet”.
Második dilemma: szerződés a mamával, hiszen ő a megbízó (háromszög), ugyanakkor az önállóság, felelősségvállalás növekedése a cél. Abban állapodunk meg, hogy ügyfelem kontrollál: annyit oszt meg szüleivel, amennyit jónak lát. Erre szerződik velük. Habár én is ebben állapodom meg a mamával, ő még kétszer hív, érdeklődik hogyan haladunk: ügyfelemhez irányítom.
Szupervízióban megbeszélem, milyen jelekre figyeljek, ami terápia szükségességére utal.
Második ülés: a hosszú távú célokat vizsgáljuk. A „10 év múlva” kép lelkesítő és bár nagyon ambiciózus, mégsem elérhetetlen. Az „5 év múlva” helyzetben már kevesebb az energia. Mikor arról beszélünk, hogy ehhez mit kell tenni most, akkor lefagy. „Folyó partján állok, de félek. Nem akarok belelépni, mert elsodor. De ha nem lépek, akkor örökre itt maradok. Pocsékba megy az életem.” Milyen a pocsékba ment élet? „Ülök és szakállat növesztek.” Ennek ellentettje? „Alkotok.” Még aznap döntenie kell, aktiválja vagy passziválja következő félévét. Alaposan megnézzük a két alternatíva előnyeit, lehetőségeit, hátrányait, következményeit. Amikor kimondja, hogy a passziválni fog, egy pillanatra összeszorul a gyomrom (felvillan talpig szakállban)- ez az én saját, jódiák félelmem. Ügyfelem kezébe vette sorsát! Megnyugtató, hogy alaposan átbeszéltük a lehetőségeket.
Harmadik ülés: azzal jön, hogy szüleivel szerződött: „addig fizetik a coachingot, amíg úgy érzem, hogy számomra hasznos”, azaz ő dönt és a szülei ezt tiszteletben tartják. Ennél már csak az lenne jobb, ha ő fizetné, de így is Hurrá!
Kihívás, hogy ne az elvárásaimhoz alkalmazkodó gyerekként működjön. Vigyázok, hogy ne lépjek a ’mama helyébe’, de a folyamat elején többet „dolgozom” az üléseken, mint szoktam. Rájövök, hogy párhuzamos folyamatként, az ajánló ügyfelem bizalmának szeretnék megfelelni. Ahogy haladunk, ezek helyre kerülnek.
Az első ülés témája szerződés, a második ülésen beleesem a „Nem tudom” válasz csapdájába és témát javaslok. Ezen okulva a harmadik ülésen, az újabb „Nem tudom” válaszra megkérdem „És ha tudnád, akkor az mi lenne?” és várok. Végtelen hosszú csönd. Eleinte mosolyogva, várakozón néz rám, majd egyre kényelmetlenebbül, végül kikapcsol: firkálgat. Úgyhogy erről beszélünk. Hogyan érzi magát most. Milyen problémamegoldó stratégiákat használ, erre hogyan reagál környezete, mik a következmények rövid és hosszú távon. Azt is megvizsgáljuk, hogy amikor sikeresen old meg problémát, az miben tér el attól, mint amikor nem. Mik segítik, akadályozzák? Nyilván ezt én javaslom, de mégis működik, mert a negyedik alkalomra a barátság, magányosság témáját hozza. Ez első pillantásra nem tartozik célunkhoz, de fontosabb, hogy hozott témát, mint hogy konfrontáljam. Nehezen barátkozik, ezért az egyetemen magányos, pedig „most már tudom magamról”, hogy baráti társaságban önjáróbb. Mivel maga nem kezdeményez kapcsolatot, de szívesen segít, ha hozzá fordulnak, házi feladatként 10 alkalommal idegentől segítséget kér az utcán. Közben figyeli érzéseit, gondolatait és a másikat. Egy idő után élvezi a gyakorlatot.
A felnőtt létről beszélgetünk: elhatározza, hogy nyáron munkát vállal. Házi feladat: minden nap legalább egy felnőtt tevékenység. Ezt eleinte nem teljesíti. Ekkor úgy érezem, ideje erősebben konfrontálni. Addig a feltétel nélküli elfogadás, bizalom a képességében, és az értő figyelem dominált. Így arról beszélgetünk, hogy mi van, ha passzív, ha soha nem fejezi be az egyetemet (ekkor 10 éves céljai is ugranak). Ezen az ülésen sír, nagyon őszinte, gyámoltalan, de egyben erős. Megnézzük a legrosszabb esetet és talál benne olyan lehetőségeket, amivel boldog lenne. Ez az ülés később fordulópontnak bizonyul.
Kialakul egy állandó szimbólumunk: a kis sas, aki nagyon kényelmes fészekben él és szeretne, de még nem mer szárnyalni. Az ülések egyre mélyebbek, őszinték és kölcsönös a bizalom.
Döntő ülés az is, amikor a tökéletességre törekvés a téma. Nem ment el a vizsgára, mert „hiába tanulok 100-asra, az nem garancia – a vizsgáztató olyat is kérdez, amit nem tanított”. Beszélgetünk a külső, belső elvárásokról „ha úgy csinálom, hogy én elégedett legyek vele, az már elég”, a tökéletesség terhéről, tanulásról, kockázatról. Vajon ő elvárná a kis sastól, hogy elsőre tökéletesen repüljön?
Egyre aktívabb. Gyakrabban vezet autót: felnőtt tevékenység (bár volt jogsija, nem vezetett). Egy régi hobbiját újra folytatja és talál ott egy új barátot. Elkezd egy új hobbit, ez utóbbihoz interneten (diszlexiásoknak kihívás) keres tanfolyamot, telefonon felveszi velük a kapcsolatot és jár. Keres híres diszlexiásokat. Néhány tantárgyból feladatokat old meg, tanul. A feladatokat ő tűzi ki. Önreflektív. Ez 5 hónap eredménye.
Nyár elején már várja, hogy ősszel újrakezdje az egyetemet. Két hónap szünet után kerül sor az utolsó ülésre, amelyen elmeséli, hogy nyáron két különböző munkát is talált. Túlszárnyalta célját! Azt nyilatkozza „ez volt életem egyik leghasznosabb éve.”
Megtapasztaltam milyen felszabadító a másik embernek, ha látom benne a potenciált, bízom benne, amikor még magában sem bízik, és támogatom abban, hogy szembenézzen félelmeivel.
