A 2020-as évre visszatekintő, bensőséges és jövőbe is néző beszélgetés coachingról, team coachingról, ICF-ről, a közelgő konferenciáról, hitről és nehéz időkben szükséges támogatásról. Kákonyi Anett PCC-vel, az ICF Magyar Tagozatának alelnökével Szabó Gabi MCC beszélgetett.
– Hogy érzed magad ebben a mostani, zűrzavaros, félelemmel, bizonytalansággal teli világban? Hogy éled ezt meg mint coach, aki nap mint nap másokat segítesz?
– Kettős érzés van ezzel kapcsolatban bennem. Nem tudom, hogy illik-e ilyet mondani, és remélem, hogy mindenki jól fogja érteni. Nekem fürdőzik a lelkem abban, hogy most nagyon sokat lehet segíteni, nagyon sokat lehet adni mindenkinek. Nem is tudom, hogy az elmúlt évekhez képest volt-e ennyi magán úton érkező coach ügyfelem, akik privát témákkal érkeztek. A korábbi években is valós segítséget adtam, de most valahogy olyan élethelyzetben vannak sokan, hogy az a segítség, amit adni tudok, sokkal jobban felértékelődik. Nagyon sok esetben megjelenik az útkeresés témája, hogy ki, merre, hova, milyen irányba induljon el. Egy nagy részük a demotiváltság témájával érkezik, nem találnak fogódzókat, nem találnak semmit, amiben örömüket lelnék. Más részről sok bizonytalanság van bennem amiatt, hogy hova, merrefelé megy a szakma, milyen lesz a jövője. Inkább megerősödik, és még több munkánk lesz, vagy pedig gazdaságilag nem tehetik majd meg a cégek és ennek következtében az emberek sem, hogy ilyen fajta segítséget vegyenek igénybe, és így jelentősen csökkennek a munkák, mert nem tudják megfizetni. Mindamellett, hogy rettentő nagy szükség lenne rá. A lelkesedés és tenni vágyás mellett van tehát bennem egy nagy fokú bizonytalanság amiatt, hogy mi vár ránk.
– Mi az, amivel regenerálod magad, amikor előjön ez a bizonytalanság, de tudod, hogy ügyfelekkel kell dolgoznod? Mivel és hogyan támogatod meg magad?
– Úgy gondolom, hogy jó életszemléletem van. Amikor a probléma jelentkezik, azaz ha odaérek a hídhoz, biztosan tudom, hogy át fogok menni rajta. Eddig mindig átmentem, sosem volt olyan, hogy ott maradtam volna az induló oldalon. Hogy most úgy fogok-e átmenni a hídon, hogy összevissza kapaszkodom, és rettentő hosszú idő alatt átküzdöm magam, vagy könnyedén átsétálok, ezt még nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy át tudok jutni a túloldalra. Amikor majd ott állok előtte, elgondolkozom, hogy hogyan.
– Ez egy ilyen jó erős, belső hit.
– Igen, ez egy nagyon erős hit. Vallásos vagyok, úgyhogy a hitem több oldalról megtámogatott.
Így segít a coaching!
– Azt nagyon érzem a szavaidból – és ismerlek is –, hogy egy nagyon elkötelezett segítő vagy, egy elkötelezett coach. Mit gondolsz a mi szerepünkről? Mi a mi szerepünknek a jelentősége, akár most a Covid kapcsán is, vagy egyáltalán ezekben az időkben? A kétezer-húszas években, amikor annyi minden felgyorsult, változik, és nagyon más kultúrában élünk most, mint tíz vagy húsz éve.
– A coaching lényegéről Tim Gallway írt először a hetvenes években, ide datálódik a coaching elindulása. Ekkor jelent meg először a sportban, majd a ’80-as években az üzleti világban is egy igény, amire a coaching lett a válasz. Olyan szükséglet volt ez, amikor mentálisan egészséges embereknek lett egy-egy olyan elakadásuk, amiről hiába beszéltek a feleségeikkel, férjeikkel, a barátaikkal, akik ugyan – jó esetben – megértően, empatikusan meghallgatták őket, százezer tanáccsal ellátták őket, mégsem tudták megoldani a problémájukat. A világ felgyorsult, a válaszok és megoldások gyorsan kellettek, így teret kapott a coaching. Fantasztikus dolognak tartom, hogy coachként a kezünkbe kaptunk módszertanokat, és olyan kompetenciákkal vérteztük fel magunkat, amikkel azokat az embereket, akik valami miatt megrekedtek, át tudjuk segíteni a problémáikon. Hiszen, ha megrekedsz, nem tudsz úgy teljesíteni, a problémafókuszod elviszi a gondolataid, a fizikai, mentális és érzelmi energiáid nagy részét, és talán pont ezért nem tudod megoldani a problémát. Ekkor jön egy coach, aki viszonylag rövid időn belül, 5-10 találkozás alatt segít. Egyszer csak azt mondod: „jé, ez nem is jutott eszembe!”. Vagy „jé, tényleg ez az!”. És akkor elindulsz a megoldás felé. Szerintem zseniális, hogy ez így tud működni, így tud hatni. A coaching megjelenése egy igényre válaszolt. Brutális fejlődésnek indult a világ, az emberek nem engedhették meg maguknak azt, hogy nagyon hosszú folyamatokba kezdjenek, hanem valami gyors segítségre vágytak. És itt nagyon aláhúzom a segítség szót! Mert tényleg megtörténnek a transzformációk coachingban is. Röviden tehát úgy látom, hogy az igény életre hívott egy szakmát, amire most rettentő nagy szükség van.
– Még a fülembe cseng, amit mondtál, hogy mennyire sok magánügyfeled lett ebben a nehéz időben. Mondanál néhány példát arra, hogy mi az, amit te lépésnek látsz, hogy a coach munka eredményeként mik történnek? Valaki bátrabb lesz, vagy valaki nyugodtabb? Ha valaki még nem olvasott a coachingról annyit, és most olvassa az interjút, akkor hogy tudja elképzelni, milyen lépéseket tesznek ebben a gyors segélyben, gyors segítségben a mostani ügyfeleid?
– Pont a héten volt egy céges coach bemutatkozásom, ahol a potenciális ügyfél éppen azt fogalmazta meg, hogy ő még sosem volt coachingban, nem tudja elképzelni, hogy a problémájára ilyen rövid idő alatt kapjon megoldást. Pozíciót szeretne váltani. Nagyon bizonytalan magában, szeretne megerősödni és elhinni önmagáról, hogy alkalmas a magasabb pozíció betöltésére, és nem tudja elhinni, hogy ez a változás be tud következni mindössze 5-6 alkalom alatt. Nagyon kíváncsi volt, hogy vajon mit csinálunk, hogyan dolgozunk. Korábban dolgoztam már hasonló helyzetekkel és 5-6 alkalom után el tudtak jutni az ügyfelek oda, hogy sokkal tudatosabbak lettek a választásukban: akár úgy, hogy felfedezték azokat az erőforrásaikat, amik támogatják őket ebben a pozícióváltásban vagy éppen megerősödtek abban, hogy ez a váltás még valóban túl korai számukra. Bármelyik volt is az irány, a megnyugvás, a nyugvó pontra kerülés érzése kapcsolódott hozzá valamennyi esetben. De itt egy konkrét példa az elmúlt hetekből. Az ügyfelem nagyon nehezen találja a helyét céges berkekben. Nem érzi jól magát, nem szívesen jár be, ettől nagyon demotivált. Jelenleg az IT szektorban dolgozik, mint vezető. De van egy titkos vágya, egy álma, ami egészen másról szól. Séf szeretne lenni.
– Komolyan?
– Igen. Főzni szeretne, megélni újra és újra a főzés okozta flow élményt. A coachingfolyamat végére oda jutottunk el, hogy megnézi, milyen az a fajta élet, az a szabadság, amire vágyódik. Hát így segít a coaching. Képessé tesz arra, hogy egy megugorhatatlannak látszó lépést közelebb tudj engedni magadhoz, és el tudd hinni, hogy belevághatsz, elindulhatsz azon az úton.
– Nagyon benne van ebben a sztoriban, hogy ő kapcsolatba akar kerülni az álmaival. Mert nagyon gyakran azt érzem, hogy az emberek olyan mélyre rakják el az álmaikat, hogy rengeteg minden rárakódik, és már nem is látszik, hogy ott alul volt valami. Gondolom, nem úgy érkezett a coachingba, hogy nekem volt egy álmom…
– Valójában úgy érkezett, hogy volt egy álma, de az élet őt nem támogatja abban, hogy ezt az álmát meg tudja valósítani, így le is mondott róla. A transzformáció a szemléletében, a hozzáállásában következett be, amikor azt, amit eddig akadályként élt meg, azt el tudta kezdeni lehetőségként látni.
– Van még olyan példa, amit elmondanál?
– Szívesen mondok még egy példát. Ahogy a beszélgetésünk elején említettem, a demotiváltság, a kiégés közeli állapot most nagyon gyakori téma. A korlátozások, a társas kapcsolatok hiánya, azt eredményezi, hogy egyre nehezebb örömforrást találni. Ennél az ügyfélnél is erről volt szó. Hogyan lehet újra megtalálni azokat az érzéseket, hozzáférni azokhoz a pozitív energiákhoz, amiket korábban az utazások adtak neki. Nagyon izgalmas munka volt, hogyan tud ezekhez az érzésekhez ismét kapcsolódni és miben tudja megélni azokat.
Felértékelődött az együtt töltött idő
– De jó ezt hallani! Dolgozol csapatokkal, csoportokkal? Amikor az emberek egy térben vannak.
– Igen, team coachingokat és action learning folyamatokat csinálok.
– És hogy látod, a mostani időkben mi a team coachingok szerepe, célja, jelentősége? Látsz-e különbséget egy évvel ezelőtthöz vagy két évvel ezelőtthöz képest?
– A témában, amivel az ügyfelek érkeznek, nem látok nagy változást. Inkább azt látom különbségnek, hogy mekkora energia szabadul fel a mostani munkák során már attól is, hogy együtt lehetnek online térben, és beszélhetnek olyan dolgokról, amin keresztül kapcsolódni tudnak egymáshoz. Nekem úgy tűnik, most még inkább felértékelődött az együtt töltött idő. Nagyon sok vezetőtől azt hallom, hogy a mostani időszakban nagyon fáradtak, tüzet oltanak, operatív dolgokkal vannak elfoglalva. Elszívja az energiájukat ez a rengeteg feladat, nem tudnak töltődni. Amikor együtt lehetnek egy térben – még ha nehéz is az a tér, mert összefeszülnek – végre nem operatív dolgokkal és tűzoltással foglalkoznak. Annyira hálásak ezekért a közös időszakokért. Nekem az a megélésem, hogy ez a hála, sokkal intenzívebb, mint korábban. De kíváncsi vagyok, hogy te mit gondolsz, hogyan éled meg ezt a mostani időszakot.
– Amivel most dolgozom, azok újrakezdések. Csapatok, amik megváltoznak, csapatok, amik új összetételben kezdenek valamit felépíteni. Most valahogy ilyen csapattémák jöttek elém. Nagyon meglepődtem egy csapaton, akikkel már régóta dolgozom. A vezetővel és a csapatával is. A csapatába érkeztek új emberek. Lassabb a tempó, olyan tétovábbak. Amíg régen azt éreztem, hogy nagyon hamar nagyon emberiek, nagyon hamar építik a bizalmat és a kapcsolatot, most ugyanez a csoport olyan tétova. Lassúak most ebben. Nagyon meglepődtem az első alkalommal, amikor dolgoztam velük. Nem is gondolom, hogy az új emberek miatt, hanem ez a motiválatlanság, amit te is mondtál. Ezt én is megéltem. Nem biztos, hogy a munka van az első helyen, hogy a vezetés van az első helyen. Ami egyfelől jó, mert nem munkarobotokként dolgoznak, másfelől meg kicsit ijesztő, amikor egy vezető elveszti azt a fajta hitét vagy bizalmát, hogy neki ráhatása van emberekre, a csapatára vagy a szervezetre, az üzletre. Most több ilyenbe botlottam bele. Te nem érzékelted még ezt?
– Engem korábban is inkább ezek az újrakezdések, újra építkezések találtak meg témaként, tehát ebben számomra nincs változás. Az őrületes fáradtságot, a „közel vagyunk a kiégéshez” típusú állapotokat tapasztalom. Egy vezetői csoport vezetője azt mondta, az a legnehezebb, hogy nem tudja azzal biztatni a vezetőit, hogy „tartsatok ki november végéig vagy december végéig!”. Amit máskor négy év alatt csináltak meg, azt most néhány hónap alatt kell elvégezni: új rendszerek, folyamatok kialakítása, a régiek újragondolása, átalakítása. Nem mondhatják azt, hogy ez idén véget ér, és januárban már nyugalom lesz, mert fogalmuk sincs, hogy hol a vége. Végeláthatatlan küzdelem, ami viszi az energiát. Én ezt élem meg. Összefolyik a munka meg az otthonlét, elmosódnak a határok. Aggasztó a jelenlegi helyzet.
– Igen, ezt én is érzékelem, hogy elveszett a vezetői létnek a varázsa, az imázsa, vagy hogy mennyi mindenre lehet hatni. Ez korlátozódott, szűkebbé vált. Ezért gondolom, hogy egy team coaching munkában – amit mondtál, hogy milyen hálásak azért, hogy együtt lehetnek – nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a vezető hogyan vesz részt, hogyan motiválja a csapatot, hogyan mutat példát. Tehát, ha a vezető a saját csapatával megy, úgy érzem, nekik ebben most nagyon jelentős példa szerepük van. Csak nem tudom, hogy ezt ők fel tudják-e vállalni. Azt gondolom, hogy minden csapatnak jó lenne egy team coach. Te mit gondolsz?
– Igen, teljesen egyetértek veled, ezt jó lenne most receptre felírni. Egyszerűen vágyódnak a vezetők és a munkatársak is arra, hogy egy kis törődést kapjanak, legyen terük a kapcsolódásra is. Én is azt gondolom, hogy ez a szerep most sokkal jobban felértékelődik.
– Igen. És mi, team coachok vajon hol tudjuk ezt most megkapni?
– Az a hála, amit egy-egy sikeres team vagy egyéni coaching folyamat után az ügyfelek éreznek és ki is fejeznek, az megadja nekem ezt a törődést. Akkor én is úgy állok föl, hogy „tök jó, de jó!”, lelkes leszek, újratöltődöm. Nekem ezek sokat adnak! És megélem a törődés élményét a szupervíziók során is, illetve van egy kis intervíziós csapatunk, akikkel nagyon inspiráló a közös gondolkodás.
– Most az ICF Magyar Tagozata is sok mindent ad lehetőségként a coachoknak. Te, velem együtt, ICF elnökségi tag vagy. Hogy éled meg ezt az évet, ezt az időt? Mi az, amit hozzá tud tenni a magyar tagozat a magyar coachoknak?
– 2020 kemény év az ICF szempontjából is. Három éve vagyok az elnökségben, de soha ennyit még nem dolgoztunk, mint idén. A törvényváltozások hatásának „gyönyörűségeivel” indítottunk év elején, utána jött a Covid. Sok munkát beletettünk, de úgy gondolom, hogy sikerült sokat adnunk a tagságnak, ráadásul ingyenesen. Minden évben sok rendezvényt szervezünk, és idén sem adtuk alább. Szupervíziókat tartottunk; nagyon tetszett az ICF Találkozások programsorozat, amikor más segítő szakmák képviselőivel beszélgettünk, kitekintettünk a coachingon túlra; szintén új kezdeményezés volt az ICF Coachreggeli széria, de voltak CSR-coachingok, Kompetenciafórumok, Coachklubok, volt online akvárium coaching is, és tartottunk elnökségi Q&A-t a tagsággal a törvényváltozásokról. Nagyon igyekeztünk tartani a kapcsolatot, és segíteni szakmailag is, meg emberileg is. Amellett, hogy rengeteg nehézség volt, nagyon akartuk, hogy a tagság érezze, itt vagyunk, és segítünk. Remélem, az ő megélésük is ugyanez volt!
Team coachingé a jövő
– És még nincs vége, mert nemsokára jön az ICF Coachkonferencia, ezúttal team coaching témában. Annak az egyik főszervezője, kitalálója, projektvezetője vagy. És vezetni is fogod ezt a programot. Hogy látod, hogyan alakul, növekszik igazi coach találkozóvá?
– Rettentően élvezem a munkát! Pedig ijesztőnek tűnt az elején: „Úristen! Egy online team coaching konferencia, mi lesz ebből?!” Kialakítottam egy szuper szervező csapatot, akik rengeteget segítenek. Jól állunk. Nagyon várom már, hogy élesben kipróbálhassuk magunkat.
– Mikor kezdtétek el szervezni?
– Szeptemberben kezdtük el az online részét, de tartalmilag már az év elején. Februárban kezdtük az előadók pályáztatását, de a témát már tavaly év végén kitaláltuk. Büszkék vagyunk arra, hogy mi rendezhetjük meg az első team coaching konferenciát Magyarországon, ahol három szempontból is bemutatjuk a témát: a team coach, a csapat és módszertani szempontból is. Remek előadókkal, nagyon sokszínű nap lesz.
– Mi az, amivel ajánlanád, ha esetleg valaki most hallja először ezt a team coach konferenciát? Mivel csábítanád be, vagy mivel hangolnád, hogy vegyen részt?
– Két célcsoporthoz is külön-külön szólnék. Akik eddig csak egyéni coachingban dolgoztak, és most esetleg megfordul a fejükben, hogy minek jöjjenek team coaching konferenciára, úgy sem dolgoznak csoportokkal. Nekik azt üzenem, hogy egyrészt azért jöjjenek el, mert egy fantasztikus dolog teamekkel dolgozni, a sikeres munka hatása többszöröződik. Hihetetlen eredményeket lehet ebben a műfajban is elérni. Másrészt jöjjenek el, mert bele fognak látni abba, hogyan lehet teamekkel dolgozni, és hátha kedvet kapnak hozzá. A team coaching műfaj most van fellendülőben. Még mindig gyakran összetévesztik a csapatépítő tréninggel, a workshoppal vagy a csoport coachinggal. Még nagyon nem ismert a hazai HR-es berkekben sem. Biztosan lesz egy felfutó tendenciája. Ezért azt üzenem az egyéni coachoknak, hogy gyertek, ismerjétek meg, barátkozzatok vele, kísérletezzetek a team coach szereppel. Ehhez nagyon sok inspirációt fogtok kapni. Akik már team coachként dolgoznak, azoknak azt üzenem, hogy ez a nap nagyon jó lehetőség lesz a szakmai tudás mélyítése mellett, a kapcsolódásokra is. Egy-egy workshop során legalább 40-50 ember találkozik egymással, ezért nagyon jó lehetőség nyílik a kitekintésre. Bővülni fog az a módszertani paletta, amivel idáig rendelkeztünk. Itt lesz Peter Hawkins, aki szerintem egy nagyon inspiráló és zseniális előadó amellett, hogy a Systemic Team Coaching legjelentősebb képviselője. És azért is érdemes eljönni, mert a nap végén vendégünk lesz Balázs Zoltán színész-rendező, színigazgató, aki teljesen más oldalról mondja el, hogyan dolgozik teamekkel, hogyan menedzseli őket. Színes nap lesz. Szakmailag egy nagyon-nagyon erős csapatot sikerült verbuválnunk, tele vagyunk MCC és PCC minősítésű szakemberekkel, úgyhogy egy nagyon színvonalas konferenciát tudok ígérni minden egyes érdeklődőnek.
– Lehet még jelentkezni?
– Lehet még jelentkezni kedd reggelig, nagy szeretettel várunk mindenkit. Mivel a konferencia online lesz elérhető, ezért bárhonnan, a világ bármelyik részéről bekapcsolódhatnak az érdeklődők.
– Hogy ha elképzeled, hogy ez egy remek, jó nap volt, akkor mi jelenik meg a szemed előtt? Rengeteg szakmai érvet mondtál, és nagyon erős szakmai tartalmak lesznek jelen. De milyen visszajelzéseknek örülnél?
– November 19-én este, amikor már mindennek vége lesz, kipurcanva beülök a nappaliba, csinálok magamnak egy meleg teát, és elmesélem a férjemnek, hogy milyen volt a nap, milyen visszajelzéseket kaptunk. Akkor nagyon örülnék, ha azt mondhatnám, hogy a résztvevők inspirálódtak, energizálódtak, kapcsolódtak, szakmai minőséget láttak, kaptak és töltekeztek. Ha ilyesmik jönnének vissza, akkor nagyon elégedett lennék.
– Minden workshopról lesznek visszajelzések, tehát nem is annyira elképzelhetetlen, hogy ezek a sorok megszülessenek. Ott lesznek ezek a visszajelzési lehetőségek, és ettől is olyan korrekt az egész. Van valami tartalom, amit megkapok, kipróbálok, kísérletezek, és aztán kifejezhetem magam, hogy mi az, amit nyertem ebből.
– Igen, abszolút. Nagyon örülünk, ha minél több visszajelzést kapunk. Egyrészt tanulunk belőle, másrészt jól esik megosztani a jó visszajelzéseket mindazokkal, akik rengeteg energiát fektettek abba, hogy létrejöhessen ez a konferencia.
– Te az elnökség tagja vagy, és ahogy mondod, rengeteg feladatot látsz el. Rengeteg energiát, erőfeszítést, időt teszel bele önkéntesként. Én is tudom ezt, együtt dolgozunk. Mit mondanál, mi az, amiért te ezt csinálod, és nem mondtad azt nekünk még eddig soha, hogy elég volt, nem csinálom tovább?
– Azért lettem 3 éve az elnökség tagja, mert arra gondoltam, ha valahol tudok tenni a coach szakmáért, akkor az ez a szervezet. Itt lehet hatást gyakorolni. Most még inkább hiszek ebben, és még inkább azt gondolom, hogy lehet hatásunk. Az elmúlt néhány hónap abban erősített meg, hogy az ICF egy olyan szakmai közösség, ahol a szakmán kívül az emberi kapcsolatok is fontosak. Ahol emberek töltekezhetnek, motiválódhatnak. Egy közösség, ami megtartja a tagjait. Ha segítségre van szükség, kinyúl értük, és stabilan jelen van. Nagyon szeretném ezt a szemléletet tovább vinni. Véleményem szerint jövőre még nagyobb szükség lesz erre, egy helyre, ahol nemcsak szakmázni, de kapcsolódni és töltekezni is lehet.
– Nagyon egyet értek azzal, amit mondasz. Talán épp azért fontos, hogy a közösségben meg lehessen kapaszkodni, hogy ebbe a coach közösségbe benne lehessen lenni, és támogatást kérni, kapni, adni egymásnak. Egy jó fajta stabilitással tudunk jelen lenni azoknak, akik a világban kicsit elbizonytalanodnak, eltévednek és hozzánk fordulnak. Én is ezt gondolom. Van bármi olyan gondolatod, amit szívesen kifejeznél, és nem kérdeztem meg?
– A szakmai elkötelezettségem mellett fontos megemlítenem, hogy ami még itt tart, az maga az elnökség. Mi is egy olyan jófajta közösség vagyunk, akik szeretik egymást, jól érzik magukat együtt. Ha ez nem lenne, sokkal nehezebb lenne úgy dolgozni, hogy „csak” a szakmáért teszek valamit. Ez egy klassz elnökség, jó benne lenni!
Anett-tel Szabó Gabi MCC, egyesületünk alelnöke beszélgetett.
