ICF Karácsonyi Party Ott leszek→

Keresés
Close this search box.

Kinek leszek a coacha?

Április 17-én 8. alkalommal tartotta meg az ICF Magyar Tagozata és a MagNet Bank a Civil Rapid Randi eseményt, amely a közös jószolgálati programjának indító rendezvénye.

A délelőtt során 40 szervezet képviselője találkozott 35 coachcsal és várhatóan 28 folyamat indul el. Az ICF Magyar Tagozatának coachai 5 alkalmas pro bono (ingyenes) folyamatot ajánlottak fel a programban résztvevő civil szervezetek munkatársainak.

Sokkal nagyobb teremben rendezték meg a találkozót, mint az előző évben, ezért jobban hallhatták egymást az éppen beszélgető partnerek, és könnyebb volt kizárni a többi – 30-nál is több – pár zaját. Egyesek szerint kis fejfájással jár ez a nagyon intenzív 2 óra, másokat felvillanyoz, hogy mindössze 3 percük van megismerni egy másik embert, és eldönteni róla, hogy szeretnének-e vele dolgozni.

A coachok maximális odafigyeléssel és szakmaisággal fordultak a civil szervezetek képviselői felé, akik ezt nyitottsággal és őszinte érdeklődéssel viszonozták. Az arcokon mosoly, a szemekben csillogás volt és biztosak vagyunk benne, hogy akik reménykedve léptek be reggel azt ajtón, végül elégedetten távoztak, zsebükben a választott szakember, egy nagyszerű coach telefonszámával – esetleg naptárjukban már az első találkozó időpontjával!

Ami engem illet, újfent remekül éreztem magam, egy percig sem zavart sem a zaj, amit a több mint 70 ember beszélgetése okozott, sem az, hogy harmincvalahány emberrel kell megismerkednem és 3 percig valahogyan elbeszélgetnem, sőt! Minden évben alig várom ezt a napot, amikor – mint a filmekben – csengőszótól csengőszóig van időm „eladni magam” – pontosabban: megtalálni azt, aki hozzám illik, akivel egy rugóra jár az agyunk, akivel valamiért egy hullámhosszon vagyunk. Megint sikerült, megvan az ügyfelem, és csak egyetlen dolog miatt van bennem csalódottság: hogy miért nem coacholhatok 15 embert, mert legalább annyi beszélgetőpartneremmel boldogan találkoznék még!

Minden ICF-tagot arra buzdítok, hogy ha tud, vegyen részt a programon – én biztosan ott leszek legközelebb is!

Bodnár Barbara ACC

Facebook
LinkedIn
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon