Következő esemény:
Mottóm valamint, amiért ez a szakma a hivatásommá vált, az hogy mind az egyénnek, mind a csoportnak értékteremtő ereje van, én pedig azért vagyok ott, hogy ezt támogassam.
2014-bena köteleződtem el a coaching szakma iránt, melynek eredményeképpen 2016-ban a Coach Akadémián business coachként végeztem és 2018 márciusában megszereztem az ICF által nemzetközileg akkreditált ACC minősítést, 2021-ben pedig a PCC minősítésemet
Hétköznapjaimban, a munkámon túl, a kisfiaim édesanyja vagyok, olvasok, tájékozódom, képzem magam. Imádok utazni, sportolni, futni, squasholni, síelni, amiben újabb és újabb célokat állíthatok magam elé, ezek visznek előre.
Eredetileg gazdasági-agrármérnökként végeztem, ezen kívül több mint 10 éves tapasztalatom van különböző pénzügyi területeken. Multinacionális cégeknél dolgozva, rájöttem, mekkora jelentősége van a coaching szemléletű vezetésnek, munkavégzésnek, valamint, hogy milyen hatékony és támogató lehet egy coach jelenléte egy szervezeten belül.
A Coach4You Business Coaching egyik alapító tagja vagyok. Alapvetően szeretem a sokszínűséget, a pozitivitást, és az energiák áramlását.
Egyéni és csoportos coachingjaim során, humorral, fesztelenséggel dolgozom partneri együttműködésben.
Ügyfeleim elsősorban KKV-k vezetői, Multinacionális cégek vezetői, egyéni vállalkozó édesanyák valamint cégek fejlődni vágyó csapatai.
SAFe POPM 6.0 2023
International Center of Coaching Supervision, Szupervízor 2022
Beyond Knowledge Coach továbbképzés 2022
Scrum.org Professional Scrum Master 2022
Scrum Practitioner és Agile Coach képzés 2021
ProfileXT Tanácsadó 2021
NLP továbbképzés Coachoknak 2020
Action Learning Team Coach Képzés, Action Learning Team Coach 2018
Associate Certified Coach (ACC, Nemzetközi Minősítés) 2018
Coach Akadémia, Kvalifikált Business Coach (Kvalifikált Coach képzés ACTP) 2016 – 2017
Szent István Egyetem, Gödöllő, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2002 – 2007
Okleveles Gazdasági Agrármérnök, Logisztika és Termelésmenedzsment szakirány
Szent István Egyetem, Gödöllő, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 2005 – 2007
Okleveles Mezőgazdasági Szaktanácsadó
Régió:
Nyelv:
Szakterület:
E-mail cím:
Telefonszám:
Weboldal #1: