Aki november 12-én bejött a terembe, szerintem nem fogadott volna nagy összegben arra, hogy az ICF MAP rendezvényen van. A „díszlet” ugyanis elég különös volt: 30 szék vett körbe egy 3 párna által alkotott belső kört, középütt pedig egy összehajtott terítőn kis virágcsokor, gyertya és egy rejtélyes szütyő. Ezekkel – is – készült Madai Kriszta PCC a Tudatosság létrehozása címmel meghirdetett eseményre.
Beszélő kő
Három blokkból állt a program. Ezek a szokatlan kellékek az első blokk tartalmához kellettek, ami egy érdekes gyakorlat volt. Gyertyafénynél három résztvevő ült körben, s elmondták, hogy a rejtélyes szütyő tartalmát – egy gömbölyű követ – forgatva, beleengedve magukat a hangulatba mit éreznek, gondolnak, hol tartanak coach útjukon és mi a tanulásuk éppen.
Ahogyan a résztvevők váltották egymást a gyertyafény körül, a legkülönbözőbb szavak és csendek jöttek fel egy óra alatt, igazán egyedi élmény volt. Bár nem mindennapi módon, mégis teljesen természetesen vezette fel ez a „szertartás” a tudatosság témáját.
A leghasznosabb, amit tehetünk
A második blokkban magát a tudatosságot vettük górcső alá, jobbról-balról, alulról-felülről és minden oldalról. Körbejártuk, hogy az első blokkban megélhető szabad, akarás nélküli tér, a figyelmünk befelé fordítása, a folyamatba és a folyamaton keresztül felbukkanó bölcsességbe vetett bizalom, és annak a megélése, hogy fontos, amit mondunk, hogyan támogatja a coach munkában is az ügyfél tanulását és változását. Kriszta definíciójában – persze a tudatosság szűrőjén keresztül – a coaching a saját élményeinkhez való újfajta viszonyulás tanulását jelenti, s ehhez kötődően a coach szerepe pedig nem más, mint az ügyfél tudatosságának/tanulásának/változásának facilitálása. Ez önmagában foglalja a felismerések és tanulások megfogalmazását, a változás és haladás felismerését és a tanultak mindennapokba való beépítését. Számomra itt a kulcs szókapcsolat, mely abszolút feljegyzésre érdemes, az „a haladás felismerése” volt.
A haladást felismerni, átélni és a mindennapi életbe visszaforgatni az egyik leghasznosabb, amit tehetünk.
Kriszta sokat beszélt a melegség és a tágasság érzéséről: fontos, hogy úgy működjünk coachként – ne szűküljünk be és ne záródjunk be – hogy ezek megmaradjanak bennünk. Ezáltal adva az ügyfélnek lehetőséget arra, hogy tágabb perspektívában lássa és „ölelhesse magához” önmagát és az ügyét, amiből aztán felbukkanhat a válasz és a megoldás. Bármit is csinálunk, a lényeg, hogy az ne szűkítse le a teret! Azt nyissuk meg, amiben energia van! Mindehhez fontos, hogy folyamatosan monitorozzuk a saját identitásunkról felépített elképzeléseinket, és hiedelmeinket, hitrendszerünket. Ez folyamatos elköteleződést és hajlandóságot igényel hibáink elfogadására, transzparens, sebezhető, bátor és felelős jelenlétre.
Kontroll helyett
Mi történik, ha a kontroll helyett odaadjuk magunkat a folyamatnak?
Egy kicsit „úszni az árral”, menni a folyamattal, „csak” hallgatni. S a hallgatást itt úgy értem, mint önmagunk kiürítésének folyamatát. Ezt nem könnyű megtenni, gyakran útjában áll valamilyen kimenethez való ragaszkodásunk (hívjuk bár nyomásnak, jövő-fókusznak vagy célorientáltságnak), vagy a saját megértésünkre helyezett fókusz, a felbukkanó ismeretlentől való félelem, a saját szerepünkről alkotott elképzeléseink. Amikor ezeket bátran elengedjük, valami sokkal gazdagabb tudáshoz férhetünk hozzá.
Ez be is bizonyosodott a 3. részben, amikor Kriszta egy demo coachingot mutatott be az egyik résztvevővel. Mindig remek kívülről látni egy ülést, s igazi kuriózum, ha utána tapasztalt coach kollégákkal ki is elemezhetjük. Leginkább nekem az a gondolat maradt meg az ülést követő beszélgetésből, hogy mennyire fontos
megtalálni az ügyféllel azt a távolságot, hogy ne vonódjunk be túlságosan, mégis tudjunk tisztán jelen lenni és bátran fogadni az ügyfél érzéseit és élményeit.
Nos, igen, a jelenlét hihetetlenül fontos, mert a szavakon túl mást is megérezhetünk vele – a konkrétumokon túl az érzéseket, a szükségeteket, amiket a másik nem mesél el.
Írta: Bodnár Barbara ACC
