Következő esemény:

ICF MAP | Barnóczki Annamária MCC, ACTC | „Amikor azt kapod, amit akarsz, de nem azt, amire szükséged van…”

ICF CoachKlub Csigás Zoltánnal – A PCM® – Process Communication Model – coaching alkalmazása

A tranzakcióanalízis gyökereire építő, PCM® első látásra egy személyiség modell. Értő kezekben azonban a kommunikációs eszközök és így a coaching intervenciók széles körben alkalmazható eszköztárává válik. Lehetőséget nyújt arra, hogy konkrét megfigyelések alapján következtessek az ügyfelem pillanatnyi belső állapotára: érzékeljem azt, hogy konstruktívan van-e jelen a helyzetben vagy valamilyen „előre huzalozott” stressz-mintázatot mutat a folyamatban. Lássam azt, hogy személyiség-eszköztárának mely részét kapcsolja be a folyamatba.  Ezen megfigyelések alapján a modell pedig egyértelmű iránymutatásokat ad arra, hogy az adott pillanatban milyen módon kell kapcsolódnom ügyfelemhez. Miként érhetem el az ügyfelemet.

 

A program során röviden bemutatom a modell hátterét és alkalmazási lehetőségeit, betekintést nyújtva a PCM® mélyebb pszichológiai perspektíváiba is, lehetőséget nyújtva a személyes tapasztalatra, élményre is.

 

Csigás ZoltánCsigás Zoltán,

„Professzionális kíváncsi emberként” szoktam bemutatkozni. Kérdezek, jelentést, megértést és következő lépéseket segítek találni ügyfeleimnek. Legyenek ők akár egyének, csoportok vagy szervezetek. Ebben a munkámban három dolgot kombinálok leginkább. Coach vagyok és coach képző a GROW csoport színeiben. Nemzetközi egyéni akkreditációmat az EMCC (European Mentoring and Coaching Council)-nél szereztem, Senior Practitioner szinten. Kutató vagyok. A GROW csoport kutatás szakmai vezetőjeként és az EMCC nemzetközi kutatási alelnökeként dolgozom. A harmadik dolog, a kedvenc módszertanom a PCM – Process Communication Model. Ennek trénereként, coach-aként és magyarországi üzleti vezetőjeként is tevékenykedem.

Közel tíz éves tapasztalattal rendelkezem különböző fejlesztői szerepekben.

 

Az ICF Coach Klub ezen programja 2 CCEU (Continuing Coaching Education Units) pontot ér.

Nyitott rendezvény, részvételi díj 5000 Ft, MCSZ tagok számára 4000 Ft, az Egyesületi tagoknak ingyenes.

Időpont: 2016. november 22. 18:30 – 20:30

Helyszín: Jókai terem, MOM Kulturális Központ, 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

 

REGISZTRÁCIÓ

Szeretettel várunk!

Facebook
LinkedIn

Dátum: 2016-11-22

Időpont: 17:30

Dátum: 2026-10-20

Időpont: 09:00

– 17:30

#coachok, #ICF tagok, #vezetők

A coaching hatása – belülről kifelé Az idei ICF Coaching konferencia a coaching hatásának különböző szintjeit, összefüggéseit és továbbgyűrűző folyamatait járja körül. Hogyan formálja a coach belső állapota és jelenléte

Dátum: 2026-09-30

Időpont: 17:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok
A Fókuszolás Eugene Gendlin Amerikában élő filozófus és pszichoterapeuta nevéhez fűződő módszer. Egy olyan, bárki által végezhető folyamat, ami segít a testünk és a gondolataink „párbeszédében”, a testi érzeteket és

Dátum: 2026-09-23

Időpont: 17:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok

„A hozott család a hozott eset mögött” A coach saját rendszere mint eszköz vagy akadály a változásban Az előadás azt vizsgálja, hogyan hat a coach saját családi rendszere – hiedelmei,

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon