Következő esemény:

ICF Kávészünet

Mentorcoach közösség: programindító

Köszönjük szépen azon tagjainknak, kollégáinknak, akik jelentkeztek az ICF Magyar Tagozata Mentorcoach közösségébe! Nagy örömünkre szolgál, hogy 32 kolléga vállalta az aktív részvételt a mentorcoach munkában.

 

Közös szakmai műhelymunkát szeretnénk elindítani, amivel hozzájárulhatunk a coachok szakmai fejlődéséhez. Ennek első, nyitó eseményére invitáljuk meg őket.

 

A kick-off időpontja: 2019. február 7. (csütörtök) 18.30–20.30

Helyszíne: MOM Kulturális Központ

 

Beszélni fogunk egyrészt arról, hogy mi volt a háttere, ami miatt szükségét éreztük egy ilyen közösség létrehozásának. Majd elkezdünk „szakmázni”, melynek része az akkreditációról egy rövid prezentáció. Az est nagyobb részében pedig magáról a mentorszerepről, a vele szemben támasztott elvárásokról, a mentoringfolyamatról fogunk beszélni, illetve beszélgetni veletek.

 

A célunk az, hogy egységes, közös alapokat tegyünk le a mentoringszereppel és -folyamattal kapcsolatban. Ehhez kívánunk nektek támogatást adni, illetve építeni szeretnénk a tapasztalt mentorok jó gyakorlataira is.

 

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, és azok számára elérhető, akik felhívásunkra reagálva korábban jelezték részvételi szándékukat e programban.

 

Várunk szeretettel:

 

Eperjesi Amina PCC, Barnóczki Annamária MCC, Csetneki Csaba PCC és Kákonyi Anett PCC

Szeretettel várunk!

Facebook
LinkedIn

Dátum: 2019-02-07

Időpont: 17:30

Dátum: 2026-03-11

Időpont: 17:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok

Láthatóvá váló tanulás: a csoportos coaching rejtett kincsei A csoportos coaching sokak számára egyszerre vonzó és bizonytalan terep. Mi van, ha túl sok minden történik egyszerre? Hogy tudom létrehozni az

Novemberben kávészünet - ezúttal online! Csatlakozzatok hozzánk ezen a különleges networking eseményen. Ezúttal Bőtös Balázs vár benneteket.

Dátum: 2026-03-06

Időpont: 10:00

– 11:30

#coachok, #ICF tagok

ICF Networking Események – Kapcsolatépítés és szakmai fejlődés minden formában Csatlakozzatok hozzánk az ICF Magyar Tagozata által szervezett különleges networking események során, ahol tavasszal és ősszel egyaránt lehetőség nyílik személyes

Dátum: 2027-01-14

Időpont: 15:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok
A MAP sorozat első alkalmának fókuszában a tudatos nem-csinálás áll. Olyan helyzeteket vizsgálunk, ahol a coach legfontosabb „eszköze” nem egy technika, hanem a megtartott tér.
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon