ICF Coaching Konferencia 2024 Ott leszek→

Keresés
Close this search box.

Elnöki beköszönő – ICF Magyar Tagozata 2019

Elnöki beköszönő – ICF Magyar Tagozata 2019

Újabb évad indult el az ICF Magyar Tagozatának munkájában. Mind magam, mind elnökségi társaim nevében köszönjük azt a támogatást és bizalmat, mellyel hozzájárultok munkánkhoz, és közös eredményeinkhez! Bizton állítom, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy kiérdemeljük ezt, és tartalmas programokkal, minőségi munkával járuljunk hozzá a coaching szakma fejlesztéséhez!

A januári közgyűlésen ez alkalommal nem volt szakmai program, mert annak szerettünk volna több időt adni, hogy megmutassuk min és hogyan dolgoztunk 2018-ban, illetve hogy mi mindent tervezünk az idei évre. Azért is szerettünk volna több időt tölteni a szakmai program bemutatásával, hogy betekintést nyerhessenek a tagok abba az önkéntes munkába, ami a háttérben folyik. És igen, ehhez keresünk olyan szakembereket, tagtársakat, akik szívesen becsatlakoznak ezekbe a folyamatokba, projektekbe!

Legfontosabb célkitűzésünk az idei évre a korábbiakhoz hasonlóan a coaching szolgáltatás kultúrájának erősítése hazánkban. Egyrészt a coaching népszerűsítésével a hazai cégek, szervezetek körében, másrészt a nemzetközi minősítéssel rendelkező coachok számának növelésével.

2019 fókuszterületei:

  • Egyesületi tagok coachpooljának kialakítása, hirdetése
  • Kettős tagság előnyeinek hangsúlyozása
  • Az Év ICF Coacha díj újragondolása
  • Akkreditált képzések frissítése az ICF nemzetközi előírásaival összhangban
  • CSR tevékenység részbeni átalakítása
  • HR-oldalnak szóló programok szervezése (HR Klub, HR Brand(em) Bátor vezetők, HR Café)
  • A 2019-es programok (Coach Klubok, Kompetencia Fórumok, MAP, ICF Coach Konferencia, szupervíziós-mentoring alkalmak) teljes mértékben az ICF coach kompetenciáira való felfűzése

Hiszem, hogy akkor tudunk egy jól működő, hatékony és befolyással bíró szakmai közösséget kialakítani és fenntartani, ha hasonlóan mint az ügyfeleinkkel való munka során, magunk felé is elvárásként fogalmazzuk meg a cselekvést, a tetteket és a vállalások végrehajtását, feladataink ellátását. És mint ahogyan a coachingban is a cselekvés és az akció hozza meg a fejlődést, az előrelépést, a várt változást, úgy fogunk mi is egyre meghatározóbb szereplővé válni a hazai coaching szakmában, coaching piacon.

Ennek része a szakmai fejlődésen, az egyéni minősítések és képzés akkreditációk megismertetésén és népszerűsítésén, valamint a fent említett szakmai és HR oldalnak szóló programokon túl az is, hogy megmutassuk az ICF Magyar Tagozatának tagjait. Akik aktívan részt vesznek a közös, önkéntes munkában, ők látszanak, és a szakma nagyköveteiként képviselik azt a szakmai minőséget, amit az ICF coaching világszerte jelent. Ezen dolgozik töretlenül és következetesen az elnökség évek óta, és erre a munkára hívja a Tagságot a 2019-es elnökség is!

Építsük együtt a hazai coaching minőséget szakmai szervezetünkön keresztül!

Csetneki Csaba PCC – elnök 2018-19

Facebook
LinkedIn
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon