ICF Coaching Konferencia 2024 Ott leszek→

Keresés
Close this search box.

ICF MAP – Horváth Tünde, MCC: Seb mélyén az áldás

ICF MAP – Master Approach Program 2018

 

„Polaritások – Ellentétek” – Mesterfogások mestercoachoktól és coach-mesterektől a párszáz órányi tapasztalattal rendelkező haladó coachoknak.

 

A rendezvénysorozat célja olyan, az ICF (International Coach Federation) által MCC (Master Certified Coach) nemzetközi minősítéssel rendelkező, magyar nyelvű coachok bevonása oktatási programokba, amelyekkel a hazai coachok nemzetközi színvonalú, a legújabb trendeket követő és naprakész tudást érhetnek el, hazai helyszínen, magyar nyelven.

 

2018. szeptember 25.

Horváth Tünde, MCC: Seb mélyén az áldás

 

FONTOS VÁLTOZÁS: A rendevény helyszíne megváltozott!!!
A helyszín: Danubius Hotel Gellért (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.)

 

Hogyan dolgozzunk az irigység és a hála érzéseivel,

hogy létrejöjjön a transzformáció a coachingban?

 

Mindannyian azt tanuljuk, hogy irigynek lenni nem szép dolog, miközben az irigységünk erős útjelzőként is tud szolgálni, hogy olyan irányba vigyük az életünket, olyan tulajdonságokat fejlesszünk ki magunkban, amit a környezetünkben valaki más testesít meg számunkra.

Hálát pedig leginkább olyankor szeretünk átélni, amikor egy élmény, kapcsolat vagy tárgy valamiféle jóval vagy széppel gazdagítja az életünket.

Amikor szimbolikus értelemben megsebződünk, mert például a munkatársaink azt jelzik vissza, hogy nehéz velünk együttműködni, vagy a főnökünk úgy tálalja a tőlünk elvett ötletet, mintha az az ő fejéből pattant volna ki, akkor a hálaérzéshez egyáltalán nem férünk hozzá. Az irigységünk pedig kap egy cinikus felhangot: „bárcsak én is tudnék ennyire arcátlan lenni, akkor sokkal előbbre tartanék.”

 

A 4 órás workshop során azt fogjuk megvizsgálni, hogy coachként hogyan tudunk hozzáférni a saját sebeinkben rejlő áldáshoz, illetve hogyan tudjuk ügyfeleinket ugyanebben támogatni.

Mindezt azzal a céllal, hogy a seb mélyén megbúvó áldásainkat kreatív erőforrásként tudjuk elkezdeni használni.

 

Horváth Tünde, MCC

 

"17 éve dolgozom vezetőkkel azon, hogy még jobb vezetőkké váljanak. Ez a szenvedélyem. Vezetői coachként, szervezetfejlesztési tanácsadóként és trénerként minden projektem során azt igyekszem feltárni, hogy ügyfeleim milyen látható vagy rejtett erőforrásokkal rendelkeznek, amelyeket ha még gyakrabban használnak, teljesítményük és magabiztosságuk jelentősen nő."

 

2012 óta a legmagasabb nemzetközi coaching minősítéssel rendelkezem: az International Coach Federation (ICF) által akkreditált Master Certified Coach vagyok.

2004 és 2006 között a Magyar Gestalt Egyesület alelnökeként dolgoztam azon, hogy a Gestalt irányzat egyre népszerűbbé váljon Magyarországon.

 

2008 óta vezetem a nemzetközi piacokon működő Gestalt Coaching Centert, amelyben az innováció központi helyet foglal el. Amellett, hogy rendszeresen fejlesztek új képzési programokat vezetők és coachok számára, előadásaim és publikációim során is arra törekszem, hogy izgalmas és új szakmai trendeket mutassak be.

 

FONTOS VÁLTOZÁS: A rendevény helyszíne megváltozott!!!
A helyszín: Danubius Hotel Gellért (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.)

 

REGISZTRÁCIÓ

 

Miért érdemes eljönnöd?

 

  • Haladó szinten fejlesztheted coach-kompetenciáidat
  • Interaktív műhelymunkában vehetsz részt
  • Lehetőséged van saját eset feldolgozására akvárium coaching keretében
  • Előadásonként 4 CCEU pontot kaphatsz
  • A műhelymunka-sorozat magyar nyelven folyik

HELYSZÍN: Danubius Hotel Gellért (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.)

IDŐTARTAM: 4 óra, 16:00-20:00, mindhárom alkalommal

A workshopokon való részvétel alkalmanként 4-4 CCEU pontot ér az ICF akkreditációs rendszerében.

 

RÉSZVÉTELI DÍJ:

 

 Alkalom2 alkalmas bérlet
ICF tagoknak20.000.- Ft.37.000.- Ft.
MCSZ tagoknak22.000.- Ft.42.000.- Ft.
Normál25.000.- Ft.47.000.- Ft.

 

 

További információ: titkar@coachfederation.hu

 


2018. november 8.

Barnóczki Annamária MCC: Az igazat halld, ne csak a valódit!

 

József Attila szavait parafrazálva arra invitálok minden leendő résztvevőt,

hogy tapasztaljuk meg együtt, hogyan lehet másképpen hall(gat)ni.

 

  • Hova visz bennünket és az ügyfelet ez a másfajta hall(gat)ás?
  • Mit hallok meg, amit eddig nem hallottam?
  • Mit érzékelek még, amit eddig nem érzékeltem?
  • Hogyan tudom a hatékonyabb coaching szolgálatába állítani ezt a plusz tudást?

És mindennek mi köze a polaritásokhoz? Kiderül az este folyamán!

 

 

Barnóczki Annamária MCC

 

"A Nemzetközi Coach Szövetség által minősített coachként (MCC) a magas színvonal és az állandó szakmai fejlődés mellett köteleztem el magam. A folyamatos szakmai fejlődésen túl fontosnak tartom az önismereti munkát. Az élethosszig tartó tanulás és a tudásmegosztás híve vagyok, ezért folyamatosan oktatok coach hallgatókat, mentorcoachként támogatom a kollégáimat a nemzetközi minősítésre való felkészülésben."

 

 

 

 

Több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a HR területén, valamint több, mint 10 éves vezetői tapasztalata van, ugyanennyi ideje coach. Tanulmányai során HR-es, valamint munka-pszichológusi és coach diplomát is szerzett. A magyaron kívül bolgárul és angolul is vállal megbízásokat. 2010. és 2015. között a Magyar Coach Egyesület elnöke volt, valamint 2016-17-ben az ICF Magyar Tagozat Akkreditációs igazgatója, ahol a coachok szakmai továbbképzése mellett a szakmai önszabályozást és érdekképviseletet tartotta elsődleges feladatának. 2009. óta kísér és mentorál kollégákat az ACC, PCC, ill. most már az MCC felé vezető úton.

 

REGISZTRÁCIÓ

 

Miért érdemes eljönnöd?

 

  • Haladó szinten fejlesztheted coach-kompetenciáidat
  • Interaktív műhelymunkában vehetsz részt
  • Lehetőséged van saját eset feldolgozására akvárium coaching keretében
  • Előadásonként 4 CCEU pontot kaphatsz
  • A műhelymunka-sorozat magyar nyelven folyik

HELYSZÍN: La Prima Fashion Hotel Budapest (1052 Budapest, Piarista u. 6.)

IDŐTARTAM: 4 óra, 16:00-20:00, mindhárom alkalommal

A workshopokon való részvétel alkalmanként 4-4 CCEU pontot ér az ICF akkreditációs rendszerében.

 

RÉSZVÉTELI DÍJ:

 

 Alkalom2 alkalmas bérlet 
ICF tagoknak20.000.- Ft.37.000.- Ft. 
MCSZ tagoknak22.000.- Ft.42.000.- Ft. 
Normál25.000.- Ft.47.000.- Ft. 

 

REGISZTRÁCIÓ

 

További információ: titkar@coachfederation.hu

 

Várjuk jelentkezésedet!

 

ICF Magyar Tagozata Egyesület 

Szeretettel várunk!

Facebook
LinkedIn

Dátum: 2018-09-25

Időpont: 14:00

Dátum: 2024-11-29

Időpont: 10:00

– 12:00

#coachok, #ICF tagok
Csatlakozzatok hozzánk az ICF Magyar Tagozata által szervezett különleges networking események során, ahol tavasszal és ősszel egyaránt lehetőség nyílik személyes és online találkozókon részt venni. Ezek az események kiváló lehetőséget

Dátum: 2024-09-03

Időpont: 17:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok

A tudatos szakmai öngondoskodás útja és lehetőségei a kezdetektől Coach szakemberként egyedül vagyunk az ügyfeleinkkel, ezért pályánk elejétől fontos a szakmai öngondoskodás, hisz a személyiségünkkel dolgozunk. A workshopon rövid elméleti

Dátum: 2024-09-13

Időpont: 10:00

– 11:30

#coachok, #ICF tagok

ICF Networking Események – Kapcsolatépítés és szakmai fejlődés minden formában Csatlakozzatok hozzánk az ICF Magyar Tagozata által szervezett különleges networking események során, ahol tavasszal és ősszel egyaránt lehetőség nyílik személyes

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon