Következő esemény:

Visible Coach III. | Értékalapú service design AI eszközökkel | Svéda Dóra PCC és Sebők Bence

ICF Szupervízió Gosztonyi László PCC-vel

Az ICF Magyar Tagozataként mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a szupervízió fontosságára. Ezért ösztönözzünk szupervízor és mentor coachainkat arra, hogy tagjainknak csoportos szupervíziós lehetőséget nyújtsanak a CSR program keretében, és azon túlmenően is. 2018-ban minél több szupervízor és mentor kollégánkat szeretnénk bevonni ebbe a munkába, hogy bátran válogathassatok, és minél többféle módszert, megközelítést, személyiséget tapasztalhassatok meg! SZUPERVÍZIÓRA FEL!

 


 

Kedves Kollégáim!

 

Egy megoldásorientált szemléletű szupervízióra invitállak benneteket.

 

A tanulást és a munkát végig szupervíziók támogatása mellett végeztem. Azt tartom, hogy egy jó szupervízor mindig rengeteget tanul a csoportjától, miközben a résztvevő kollégái hálásak neki… Az SF szemlélettel tartott szupervízió abból indul ki, hogy mi ment jól az üléseken, mi volt sikeres a coachnak és az ügyfelének, és ebből építjük a továbblépés lehetőségeit. 2-3 eset megbeszélésére lesz időnk. Hiszem, hogy bármely módszer jó, amit a megoldás építésére lehet használni.

Gosztonyi László PCC

Ahogy a klinikai pszichológusok többsége, én is a dinamikusan orientált terápiák tanulásával és alkalmazásával kezdtem a pályámat. Közben pszichodramatikus csoportokban is képződtem. A pszichodráma  gyakorlatával elérni vélem, hogy a térben jelenítsük meg a vágyakat, a dinamikát, kézzelfoghatóvá tegyük a lehetőségeket.

 

A családterápia tanulása/tanítása a rendszerek összefüggéseire világítottak rá. A családterápia végzése során találkoztam a megoldásorientált szemlélettel  (Steve de Shazer és Jürgen Hargens workshopjain).

 

A szemlélet nálam azt eredményezte, hogy az egy klienssel folytatott  coaching ülések, (család)terápiák a kezdeti 8-10 alkalomról fokozatosan 2-4 találkozásra csökkentek és a múlt feltárása helyett a jövő építése a tartalmuk.

 

REGISZTRÁCIÓ

 

Nyitott rendezvény, részvételi díj 5000 Ft, MCSZ tagoknak 4000 Ft, az egyesületi tagoknak ingyenes.

Időpont: 2018. október 25. (csütörtök) 18.00–20.00

Helyszín: Carion székház, 1023 Budapest, Bécsi út 25.

 

Szeretettel várunk!

Facebook
LinkedIn

Dátum: 2018-10-25

Időpont: 16:00

Dátum: 2026-05-15

Időpont: 17:00

– 19:00

#coachok, #ICF tagok
Tudáson innen és túl című workshopunkban azt járjuk körül, mit is jelent valójában a „tudás” a coaching folyamatában, és hogyan értelmezhető ez az új ICF coach kompetenciák fényében.

Dátum: 2026-05-14

Időpont: 18:00

– 20:00

#coachok, #ICF tagok
Hogyan válik a coach hitelessé? Miből táplálkozik és hogyan őrizhető meg az önazonosság? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben önreflexióra hívjuk a résztvevőket a szupervízió segítségével.

Dátum: 2026-05-13

Időpont: 18:00

– 20:00

#coachok, #ICF tagok

Amikor a segítés árt: a Dráma-szerepek csapdái a coachingban Sokan azért lettünk coachok, mert szeretünk másoknak segíteni. De vajon mindig jól segítünk? Vagy néha tudtunkon kívül Megmentő (vagy más) szerepbe

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosaradVissza
      Apply Coupon