
MCC
CREDO: Nem a rossz vezetőnek van coacha, hanem a jónak – azért, hogy még jobb legyen.
Éveken át vezetési tanácsadóként dolgoztam, ahol nekem kellett megmondanom a jó megoldást. Az International Coach Federation magyar tagozatának elnökeként megtanultam, hogy coachként már más a szerepem. Az adott szervezetben, az adott vállalati kultúrában a vezető ismeri legjobban a „terepet”, én csak abban segítek neki, hogy megtalálja a helyes utat azzal, hogy lássa a fától az erdőt, bemutatom neki, mások hogyan csinálják, de a döntést mindig magának kell meghoznia. Ezért magamat, mint gyémántcsiszolót definiálom coachként, hiszen mindegyik ügyfelem „csak” jóból akar kiváló lenni, azaz az én feladatom, hogy a bennük rejlő gyémántból briliánssá polírozzam őket. Nagy örömmel tölt el, hogy több éves vezetői tapasztalatomat mostmár mások sikerének szolgálatába állíthatom, és az első magyar coaching modellünkkel, a DIADAL-lal (Diagnózis – Iránykijelölés – Alternatívák – Döntés – Alkalmazás – Lezárás) valóban hozzásegítem a vezetőket saját diadalukhoz. Vízióm: Jobb vezetők, jobb világ!
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi kar Pénzügy Számvitel szakirány
Corvinus Egyetem Vállalati belső és Vezetői coach szakirányú képzés
Zsebkönyvek: Önbizalomnövelde, Coachingszemléletú vezető eszköztára, Újratervezés 2024-25
DIADAL Coaching kézikönyv I., II. 2022
50 Secret Coaching Stories from the Top, Amazon, 2016
77 Új tanulságos történet vezetőkről coachoktól, 2016
Toolful Coach – SPARKLE coaching model, Amazon.com, 2012 (2021-ben arabra fordítása is megjelent)
Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek I.-II. 2009, 2011
77 tanulságos történet vezetőkről coachoktól és tanácsadóktól. Manager Könyviadó, 2010